HTML

москва tér

Moszkvában vagyok.

Friss topikok

Linkblog

2011.05.16. 16:23 Erika D

10 nap az "igazi" Oroszországban

Bizony jól gondoltam, hogy most már el se kéne jönni a Godzillasból (a hostel, ahol Csabával laktunk), már ha lenne erre pénzem. Mert jelentem, most bizony megérkezett az a bizonyos sztereotíp-lepukkant-szoci Oroszország:S

A meleg vizet felújítás miatt kikapcsolták, 10 napra, nem csak itt, hanem egész Moszkvában! Itt nem nagyon tökölnek ezen, bejelentik, aztán ez van. Most a terror 6. napja van, és addig még egész vicces volt a hideg zuhany, amíg kint meleg volt, de most már az időjárás is elromlott. És persze ha már meleg víz nincs, akkor fűtés se legyen, tehát szépen beköltöztem két pléd alá és most ott vagyok. Ráadásképp épp szétverik körülöttem a szobát, mert itt is felújítás van. Ez utóbbi elől próbáltam múzeumba menekülni, de persze nem akkor jöttek, amikor mondták. Úgyhogy a múzeum jó volt, de a munkások pofáját sem úsztam meg.

Szóval az utolsó két hétre átkapcsoltunk túlérőre, de amúgy persze minden rendben, máskor önként is túlélőzök:) A hétvége nyugisan telt, mert a csoport nagyobbik része most van Péterváron. Nekünk ma óra se volt szinte, mert a tanárunknak elment a hangja, a kedve pedig meg se jött, hogy két embert tanítson. Úgyhogy benyomott egy filmet, azzal még dél előtt végeztünk is. Amúgy az orosz vizsgák a héten lesznek, szerdán és csütörtökön, addig még talán készülök rájuk, vagy nem, végülis 2 hónapja erre készülünk...

Szólj hozzá!


2011.05.12. 14:40 Erika D

VIP vendég Oroszországban

Mint azt sajnos többen észrevették, kis időre eltűntem a világhálóról... (elnézést az aggódóktól) Az történt ugyanis, hogy megérkezett az én VIP vendégem: Csaba.:) Így pár napra elhagytam az imádott Puskin Intézetet, és először vonatra, majd Szentpétervárra, ismét vonatra, majd moszkvai hostelba költöztem.

Miután Csabát összeszedtem a reptéren rövid moszkvai sétálgatás után felszálltunk az éjszakai vonatra, amivel a következő reggelen már Péterváron ébredtünk. Minden híreszteléssel ellentétben ez a vonatút kényelmes és biztonságos. Plackarton utaztunk, ami azt jelenti, hogy nincsenek kupék, hanem az egész vagon egybe van nyitva, az utasok pedig két szinten alszanak. Ez itt a legolcsóbb, harmadosztály, de hozzá kell tenni, hogy az első osztály annyira luxus, ami Magyarországon szinte nincs is, tehát a mi helyünk is teljesen normális, ugyanannyira normális emberek utaztak rajta, mint mi. Remekül aludtunk, odafelé még akkora volt a lelkesedés, meg a fáradtság, hogy egy ágyon:))) (hazafelé már kihasználtuk a két priccset...)

Pétervár elsőre nem lopta úgy be magát a szívembe, mint Moszkva, főleg, mert eleinte nagyon hideg volt (már megint:(), de nem csak ezért, hanem azért is, mert ez a város nekem túl turistás, úton-útfélen próbáltak terelgetni: "no te hülye külföldi, ide gyere be, szállj fel a  mi hajónkra, itt költsd el a pénzed..." De aztán ahogy kisütött a nap, minden kiderült: jó hely ez nagyon,  azzal a rengeteg kék vizével.

A város, főleg ami a történelmi részt illeti, kellemesen kisebb, mint amit eddig megszoktam, persze azért reggeltől estig meneteltünk, hogy mindent láthassuk. A múzeumokból néhány érdekesebbet választottunk ki, a Néprajzit (nekem) és egy hangszerkiállítást (Csabának). Persze, voltunk a Ermitázsban is, de az olyan nagy, hogy öt óra alatt sem nézhettünk meg mindent tisztességesen. Pedig erősen igyekeztünk, közben erőt adó bocis karamellákat szopogatva, mert mi tagadás, ennyi kép egyszerre már kicsit sok is a jóból. Néhány templomba is bementünk, olyanba is, ami az egyházé, de sajnos több olyan is van, amit múzeumosítottak és csak sok-sok rubel kifizetése után léphet be a turista. Bár az igen kellemes, hogy a puskinos igazolványommal mindenhol a városban orosz diáknak számítottam, így én ingyen mehettem mindenhová. Más kérdés, hogy aztán az én jegyemet is "megfizettették" a külföldimmel, Oroszországban nekik minden sokkal drágább, mint a helyieknek. Ha már egyszer idekíváncsiskodik valaki, akkor hagyja is itt a pénzét...

Pétervárról egy kisebb kirándulást tettünk, Peterhofba, ami I. Péter nyári vityillója a Finn-öböl partján. Amolyan Versailles II., csöpög minden a szökőkutaktól, az aranytól, a kis angyalkáktól, mesebeli állatoktól és egyéb mitológiai figuráktól. Csodaszép minden, de a huszadik giccses kompozíciónál én már csak röhögtem, Csaba meg rajtam...

A nyelvtudásomnak is hasznát vettem, bár Pétervár a turistáké, ez kimerül abban, hogy mindet kiírnak angolul is, de úgy igazán kommunikálni csak oroszul lehet, Így átvettem a családfő szerepét, de szerencsére ment is minden ügyesen. A szállásunk egy picike hostel volt, amúgy elég vicces, mert egyszerre foglalkoznak fotóstúdiók kiadásával is. Ez a látszólag külön biznisz persze minket nem érintett, eleinte... Szépen megkaptuk a kétágyas szobánkat, ahol összetoltuk az ikerágyakat. De aztán a második nap a recepciós csaj igen kedvesen megkérdezte, hogy nem költöznénk-e át az utolsó estére egy másik szobába, ami ugyanolyan "normális" szoba, mint mondta, csak nem két ágy, hanem franciaágy van benne. Több részletet nem árult el, de hát jó, legyen. Másnap este kiderült, hogy csoportjuk érkezett, 15 iskolással, meg két tanárnővel, akik a mi korábbi szobánkba költöztek. Mi pedig az egyik stúdióban találtuk magunkat, mégpedig az esküvő tematikájúban, mondhatni, nászutas lakosztályt kaptunk:D A falak, a padló, meg a bútorok 90 százaléka fehér volt, a többi plüssmaci, vagy piros szívecske. Persze jól gondolták, hogy a két külföldi (minket kb így tartottak nyilván, még a papírjukra is így volt fölírva) nem fog balhézni, nevettünk egyet, majd gyorsan csináltunk magunkról pár amatőr képet. Az ágy amúgy tényleg teljesen normális volt.

Moszkvában aztán más világ volt, ott egy teljesen külföldiekre specializálódott hostelben voltunk. Leginkább jómódú amerikai fiatalokkal volt tele, akik hú de lazának gondolják magukat, hogy hátizsákkal utaznak, de azért a Vörös térről transzfert kértek a gyalog 20 percre lévő hostelig az esti buli után. Ezt mi onnan tudjuk, hogy a konyhából skypeoltak másnap órákig, több embert is felhívva, akikről később kiderült, hogy szülők lehettek, bár ezt elsőre nem gondoltam volna, mert a vonal végén is pont ugyanúgy picsogott valaki, mint nálunk a 20 éves csaj a konyhában.:D Amúgy a hostel annyira szuper volt, hogy még azt se bántam, hogy korábban kell kelnem, hogy onnan beérjek órára, mert legalább a víz 20 másodperc alatt forrt fel a kávémhoz reggel és nem 20 perc alatt, mint a koliban. Az orosz hostelek sajátsága, hogy akárcsak a koliban, itt sem lehet alkoholt fogyasztani, bár ez itt leginkább csak a kiírásban létezik, a hűtő azért jól tele volt sörrel, meg "I love vodka" pólót is lehetett venni. Tehát ez valami központi ukáz lehet, mindez egy olyan országban, ahol egyedülálló módon az utcán nem csak lehet, de LEGÁLIS is alkoholt inni. Újabb orosz paradoxon...

Sajnos Moszkvából kicsit kevesebb jutott, itt 3 nap alatt nem lehet messzire jutni. Ráadásul ennek egy részét Csabának egyedül kellett megnéznie, mert ragaszkodtam hozzá, hogy azért nagyjából órákra is menjek, nem megy nekem még annyira az orosz, hogy ilyen sokat lógjak. Úgyhogy a külföldim reggel kapott egy Lonely Planetet meg egy metróbérletet és indulhatott a kalandtúra. Délután aztán összetalálkoztunk, egyik nap még színházban is voltunk. A Csipkerózsikát néztük, ami szép meg jó, bár a végén kissé eleredt a fantázia és én már nem igazán értettem, hogyan lett Rózsi felébredése után akkora buli, hogy két macska, piroska és a farkas meg egyéb felismerhetetlen mesefigurák is megjelentek a színen....

Szólj hozzá!


2011.04.27. 15:46 Erika D

Elektrosokkolót az elektricskáról

A szombati kiránduláson érdekes új benyomásokat szereztem az orosz gazdaságról is. Az elektricska elővárosi közlekedésre használt elektromos vonatot jelent, nagyjából az otthoni HÉV és kispiros között van, körülbelül 150 km-es körzetben lehet vele utazni. Valójában viszont egy gördülő piac, vagy ahogy Zsófi fogalmazott: "Akár a TV Shop, ülök a tévé előtt, zabálom a banánt, és közben mondják, hogy mit vegyek meg." Ahogy elindul a vonat, egymást érik az árusok és egész másfél óra alatt végig nyomatták a szöveget, volt, hogy mikrofonba is. Idősek, fiatalok, férfiak, nők, mindenféle emberek árulnak itt mindent: újságot, pirogot, sört, törlőkendőt, tojásfestéket meg még mást is, ami csak a 100 forintos boltokban fellelhető. Egy vicces kedvű fiatalember lazán felmutatta az igazolványát: "Паспорт, сто рублей" (Személyi, 100 rubel). De voltak kéregetők, meg "utcazenészek" is. A csúcs az volt, amikor beállított egy arc kis ketyerét kattogtatva: elektrosokkolót vegyenek! Innentől nem voltam már biztos benne, hogy a személyi igazolvány csak vicc volt...

Oroszországban mindenhol árulnak mindent, egymást érik a kioszkok, de két kioszk között is mindig ül egy néni a saját kis zöldségeivel, a lakótelepen a Ladák hátuljában is sokszor minibolt lapul. Hogy ez itt mind legális lenne, azt kötve hiszem, viszont az biztos, hogy nem igazán szólnak érte. Hát így pörög az orosz gazdaság, mindig mindenütt.

Szólj hozzá!


2011.04.27. 14:18 Erika D

"Krisztus feltámadott"-"Valóban feltámadott"

Oroszországban a legnagyobb vallási ünnep a húsvét, és nemcsak a egyház, hanem az orosz emberek szemében is. (Mert megjegyzem, a hivatalos álláspont szerint ez otthon is így volna, de nálunk a közgondolkodásban valahogy mégis a karácsony viszi a prímet...) Az ünnepi készülődés már Tisztító Csütörtökön eléri végső hajráját, ekkor kellene ugyanis kitakarítani, hajat mosni, mosakodni, egyszóval mindenünket rendbe tenni. A pénteki nap itt is a böjté, azaz nyet hús, de még a többi állati eredetű élelmiszer is mind tiltott. Ebben a két programban, mi igazán nem vettünk részt, viszont Nagyszombaton elindultunk, hogy orosz húsvét hagyományai után kutassunk.

Utunk Szergijev Poszadba vitt, ami Moszkvától nem messze, a lassúbb elektricskával is mindössze másfél órányi vonatozásra van, az itt található kolostor a pravoszláv egyház központja. De először nem ide, hanem két múzeumba mentünk. A Játékmúzeumban leginkább annak örültem, hogy nem vettem a szuvenírpiacon matroska-babát, mégpedig azért, mert nem tudtunk különbséget tenni a orosz népi művészet és az orosz giccs között. Most már tudok: a piacon az mind a giccs, szóval nem lesz matroska, hacsak olyat nem találok, mint ami kiállítva volt. A babákon kívül volt még néhány érdekes játék, nekem leginkább az űrhajós témakör jött be, például egy szojúzos kirakónak, vagy egy összerakható űrállomásnak tudnék örülni.

A második múzeum a szokásos helytörténeti múzeum, amibe minden vidéki városban belefutunk, itt is majdnem agybajt kaptam, amikor jöttek, most már sokadjára, a vaskori kis vésők meg az agyagedények. Viszont szinte extázisba estem, mikor megláttam az itt kiállított valóban autentikus orosz viseleteket, ugyanis hiába turnéztam többször is orosz néptáncosokkal, amiket ők hordanak, azok leginkább a Mojszejev bácsi agyszüleményei.

Végül megpihentünk a kolostorban testileg-lelkileg, szó szerint. Rengeteg ember volt és először nem tudtam mi a furcsa bennük, míg rájöttem, hogy mint megszoktam, annyian vannak, mint az oroszok, de most nem olyanok. Nem sietnek, nem löködik egymást. A tágas udvaron amúgy is mindenki jól elfért és fegyelmezetten várakozott a különböző húsvéti szolgáltatásokra. A templomban, mint mindig, most is lehetett gyertyát gyújtani a kiválasztott ikon képe előtt, akihez imádkozni akarunk, de húsvét alkalmából "írásbeli kéréseket" is le lehetett adni.  Minden sarokban buzgón írogató embereket láttunk, a kicsi papírokra szeretteik neve került fel, és ezeket kosarakba gyűjtötték. Hogy pontosan mi lett a papírokkal, azt nem tudom, mi továbbálltunk. Az egyik kicsi kápolnánál szenteltvízért lehetett sorban állni. Mi inkább a kajával megpakolt templomba igyekvőket követtük. A szombat délutáni program a kulicsok (a itteni húsvéti kalács) megáldása. A templomokban itt nincsen semmilyen bútorzat, a hívek az összes szertartást állva hallgatják végig (kemény!), most viszont hosszú asztalokat tettek ki. Ide ki lehetett pakolni a gyertyával megtűzdelt kalácsot, a festett tojásokat, a feldíszített tálakat. Mikor minden asztal megtelt, a pap körbejárt és mindent és mindenkit az asztalon és az asztal környékén jó bőségesen megáldott, szobafestő ecsettel szórva körbe a szentelt vizet (egy kicsi még nekünk is jutott a hátsó sorokban). Aztán mikor végeztek, szépen minden ment vissza a kosárkába és pakolhatott ki a következő turnus. Ez itt egész nap így megy, mint mondtam, rengetegen voltak. Való igaz, hogy kissé tocsogott már a templom, meg eláztatták picikét a kaját is, ami talán bizarrnak tűnhet, de amúgy szerintem nagyon-nagyon szép szokás ez így.

Ha a szenteltvizes sorba nem is, de a kvaszos sorba mi is beálltunk. A kvasz kenyérből készült orosz üdítőital, enyhén alkoholos, de még bőven nem sör, alkoholtatalma maximum 1% lehet. A bolti változat elég gyér, de itt a kolostorban házi főzésűt adtak, egy lajtoskocsiból csapolva és jól behűtve. Ez igen jól is esett, ugyanis az időjárás így húsvétra végre megkönyörült rajtunk is, és hétvégére behoztuk, azóta pedig meg is előztük Budapestet! (Jelenleg kb 20 fok van.) Ezt persze most már meg is érdemeltük, amilyen hősiesen néztünk várost másfél hónapig a havas trutyiba.

Este a koliba megtartottuk az mi orosz-magyar bikulti húsvétunkat is. A kulics mellett főtt sonkát és tojást ettünk, az ünnep alkalmából pedig a vodka mellett otthonról hozott pálinka (is) került az asztalra.

Húsvét vasárnap színházban volt jelenésünk és végre megnézhettem egy igazi orosz balettot, mi mást, mint a Hattyúk tavát. Itt a színház is más dimenzióban mozog, a nézőtér nagyjából 4-5 ezer fős lehetett, teltházzal. Miután kicsodálkoztuk magunkat a gigantikus méreteken, már zavaró is volt ennyi ember egy helyen. És ez még csak nem is a bolsoj, ami állítólag 8 ezer fős, viszont mi nem fogjuk idén látni, mert éppen most felújítják. A színpad, az előadás is monumentális volt, csak hattyúból legalább 24-et számoltam meg. Viszont azt kell hogy mondjam, hogy otthon is el vagyunk kényeztetve a balettosainkkal, mert szerintem itt sem táncoltak annyival jobban, bár a szólisták tényleg felejthetetlent alakítottak, igaz a 35. sorból arcokat, egyéniségeket nem tudtam hozzájuk kapcsolni.

A délutáni balett után még épp be tudtunk ugrani a húsvéti misére is. Itt a tojásokat nem a locsolóknak adják, hanem a hívők cserélgetik egymás között a templomban három csók kíséretében. A szokásos köszöntés húsvétkor a "Krisztus feltámadott"-"Valóban feltámadott", amit a pap kezdett, majd a nép lelkesen kiáltott rá vissza. Ezen a napon kevésbé éreztem kirekesztőnek a pravoszláv egyházat, de meglehet, hogy csak azért, mert idő közben mi tanultunk meg kellően hasonulni a tömeghez. Annyi biztos, hogy nem láttam eddig orosz embert olyan boldognak, mint húsvét napján a templomban.

1 komment


2011.04.22. 15:37 Erika D

Kis kitérő Európa-szerte

Épp az ösztöndíj félidejében kis időre itthagytam a csodálatos Moszkvát, és "hivatalos" ügyben hazautaztam, konferenciázni. A papírok elég simán mentek és csupán öt helyen kellett bejelentenem az egyhetes távollétet: Ljudmilának, aki a meghívót adta, a tanszékvezetőnek, mindkét orosz tanáromnak és végül a koliban. Ez utolsó csak akkor derült ki, amikor húztam volna kifelé a gurulós bőröndöm a portán, de le is kapcsolt a biztiőr, hogy én hová megyek? Mondtam, haza, mire nagyot nézett és én elmagyaráztam, hogy csak egy hét és jövök vissza. Erre elküldött a adminisztrácijára, ahol kicsit telefonálgattak meg kiderítették, hogy már befizettem a kolidíjat, majd minden jót kívántak, és elmehettem.

Az orosz reptér egészen olyan, mint bárhol máshol, az egyetlen különbség, hogy itt nem csak egyszer, hanem összesen háromszor volt biztonsági ellenőrzés és világították át a csomagomat. Persze ezt nem lehet tőlük zokon venni, mindez csak azért van, hogy ne én legyek a következő, akit itt felrobbantanak. A budapesti megérkezés aztán igen kellemes volt, mind az eggyel melegebb időjárás, mind az eggyel kisebb főváros és eggyel lassabb életmód miatt. Nekem rengeteg dolgom volt, két napot konferenciáztam, ahol fel voltam készülve a legrosszabbakra, tekintve, hogy Gazdaságpolitika szekcióban, nyugdíjpénztárakról írt dolgozattal indultam... Ehhez képest kifejezetten jó bírálattal, nem gonosz, inkább építő kérdésekkel és kritikákkal, mindezek ellenére végül díj nélkül távoztam.

A hétvégéből így már csak annyi idő maradt, hogy gyorsan fölpattanjak a railjetre, hogy egy kis időt Győrben is legyek. Hétfőn reggel már a nagykövetségen kezdtem. Másnapi repülőjeggyel a zsebemben az itteni jó "fellépés" kulcspontja volt annak, hogy sikeresen befejezhessem a budapesti kiruccanásom. Szerencsére nem volt ellenükre, hogy azon nyomban megcsinálják a vízumom, csak az AIDS teszten kötekedtek kicsit, hogy régi, holott nekem az elvileg nem is kell, mert 90 napnál kevesebbet töltök itt. Az ügyintéző gyévuskának erről fogalma sem volt, úgyhogy jól el is küldött volna, ha én nem lettem volna tájékozott.

Mivel a közvetlen Malév jegyek így tavaszra igen megdrágultak, inkább a Lufthansát választottam. Először Frankfurtba mentem, majd átszállás után Moszkvába. Ez így persze egész napos program, de nem nagyon bántam, mert kifejezetten szeretek repülni, meg finom kaját is adtak és persze sörözni-borozni is lehetett:)

Megérkezve kicsit elkámpicsorodtam, ugyanis körberepülve fél Európát mindenütt hétágra sütött a nap, egyedül Domogyedovón volt szinte hóvihar, mikor leszálltunk:( Meg az otthoni élet egyszerűségét is megszoktam: kissé nehezemre esett a reptérről még majd három órát utazni a koliig. Szerencsére a honvágy pár nap után már a múlté, kiváló alkalmazkodó vagyok, így újra remekül érzem magam a Puskin falai között.

Szólj hozzá!


2011.04.09. 20:53 Erika D

A szuzdal-vlagyimiri kaland

Mint azt a gyélavoj (gazdasági) órán megtudtam, Oroszországban 142 millió ember él, ebből 70 millió Szibériában (az ázsiai részen) és körülbelül ugyanennyi a sokkal kisebb európai részen. A főváros lakossága Magyarországét némileg meghaladja, 12 millió fő. Moszkva már önmagában is elég kalandot kínálna, de ki ne akarná megtudni, hogy milyen az orosz vidék? Mi természetesen kíváncsiak voltunk.

Persze Szibéria azért nem volt meg, csak a Moszkvát körülvevő úgynevezett Aranygyűrű két történelmileg nevezetes városába jutottunk el. A mintegy 180 km-es távolság annyira nem is vészes, de orosz busszal ez 4 órás elfoglaltság. Express jártat létünkre ugyanis a főútvonalat nagyjából csak keresztezve érintettünk, minden kis faluba benéztünk, hogy végül mindenki célba jusson - csak minket tettek ki  2 km-re Szuzdal központjától, az orosz puszta kellős közepén, az országot mellett. De mindegy, innen akkor már besétáltunk.

Szuzdal egy igazán kedves kis város, csupa régi faházacskával, több tucatnyi templommal és több monostorral. Középen folyócska szeli ketté, amivel igencsak meggyűlt a bajunk, ugyanis, bármilyen hihetetlen, az összes térképen jelölt gyalogos híd egyszerre volt épp leszakadva. A napunk végeláthatatlan sétával telt, nem keveset a hóban és sárban mászva. A legújabb tézisem, hogy az otthon kissé bizarr gumicsizma-divat innen eredezik, több iskolás lábán is láttam a mindenki által jó ismert szivárványszínű csodákat. A furi ebben, hogy ez itt egyáltalán nem volt furi, mondhatni elnyerte létjogosultságát. A városban amúgy vígan rohangálnak a kutyusok és lovagolnak a helyiek. Persze, azért ez itt nem középkor, vannak autók meg leharcolt Ikarus buszok is. Az épületek nagyobbik része viszont jó közelítéssel középkori, a városkép még úgy is bámulatos, hogy legtöbbjük felújítására azt gondolom, eddig nem igazán jutott pénz.

Az éjszakát az internetről levadászott extrém olcsó, de kedves házinénivel felszerelt kollégiumban terveztük tölteni. Lelkesen kerestük is, annak ellenére, hogy a pontos címet meg sem adták, a mellékelt telefonszám pedig ki se csörgött. Végül persze a kollégium nem létezett, úgyhogy egy ifjúsági szállóban kötöttünk ki, ami nem épp a legmodernebb, nem épp a legkedvezőbb árú, de összességében teljesen vállalható volt. A kimerítő nap fénypontja a szomszédos kávézó-bárban elfogyasztott vacsi volt. Bár még DJ pultot is láttunk, a péntek kora esti órákban az egyetlen vendég a mi csapatunk volt. Kedves kiszolgálást kaptunk és végül bankkártyával fizethettünk, ami azért elég nagy csoda ezen a helyen, tekintve, hogy még a moszkvai Auchanban is csak kp-t fogadnak el. Miután adtunk a helyi vendéglátóipari egység forgalmának, a szállásra visszatérve ki-ki a maga ágyába zuhant.

Másnap Szuzdalból tovább indultunk a szomszédos Vlagyimirba, ami ugyan lényegesen nagyobb település, látnivalói viszont a sokkal kisebb területű belvárosra koncentrálódnak, minden más csak a köré épült iparváros. Ősi templomból itt is volt pár, de ezek közül többet is picike múzeummá alakítottak. Az orosz diákunkkal mindenhová ingyen engedtek be, a jegyeket gyűjtőknek viszont nem volt szerencséjük, ugyanis mindenhol ugyanolyan, egységes bilétát kaptunk. Be is gyűjtöttünk négyet: harcászati múzeum, hímzéses-fadobozos-kristályvázás múzeum, régi fotós múzeum illetve a múzeum, ahol emlékeim szerint összesen két freskó volt. A székesegyháznál sikerült két ünnepségebe is belefutnunk, egy keresztelőbe, és egy temetésbe. Születés és halál két szomszédos templomban, koreografálni se lehetne szebbet... Viszont egyiken sem sikerült részt venni, a keresztelőt egy hátsó teremben tartották, a temetésre meg, hát oda azért csak nem megyünk be... Egyedül a halottas kocsit helyettesítő csoda-hogy-még-megy-ez-a-roncs halottas buszt láthattuk, amin ha jól gondolom együtt utazhatott boldog-boldogtalan meg még a megboldogult is:S

Vlagyimir nem volt egy hosszú program, így egy szimpatikus "biznyesz-láncs" (kedvező árú helyi menü-szerűség, sok fogás van benne, de mind csak mutatóba) után, délután indultunk haza. A buszút hangulatát minden bizonnyal a mögöttünk ülő két fiatalos, feltehetően kissé bevodkázott, amúgy jólszituált nőci röhögcsélése alapozta meg. Hamarosan nekünk is kedvünk támadt játszani, meg viháncolni, egészen Moszkváig terrorizálva utastársainkat.

Szólj hozzá!


2011.04.01. 16:49 Erika D

A Tretyakov és más múzeumok

Úgy gondoltuk, hogy a nagyobb múzeumokat addig látogatjuk körbe, amíg még ilyen kellemes 0 fok alatti a hőmérséklet, meg amíg a turisták, az igaziak, még nem dugják ide az orrukat. "Letudtuk" többek között Moszkva legkötelezőbb kötelező programját, a Tretyakov képtárat. A hideg évszaknak és a péntek délelőtti időzítésnek köszönhetően az állítólagos tömeget és sorban állást is elkerültük, a képek pedig nekem személy szerint nagyon tetszett. Hát, voltak azért egyéb vélemények is, bár összességében mindenki kellemesnek tartotta az itt töltött pár órát. Volt, aki nehezményezte, hogy csak orosz képek vannak (és nem sikerült az elvtársaknak annak idején valami jobbat összelopkodni...). Na bumm, végülis Oroszországban vagyunk, meg aztán pár középiskolai rajzórát leszámítva amúgy is teljes analfabéta vagyok festészetből. Annyi bizonyos, hogy egytől egyig az összes kép mind nagyon szép volt és egy olyan világot ábrázolt, amire én nagyon kíváncsi vagyok. Mert oroszból aztán volt minden: tájak, emberek, uralkodók és parasztok, arcok, ruhák, népi kultúra és arisztokrácia, hétköznapok és ünnepek, vallás és háború. Az egész 20. század előtti Oroszország szélesvászonra vetítve. A képtár méretével kapcsolatos rémhírek viszont nem bizonyultak igaznak, mi három óra alatt végigértünk.

Számomra előzetesen a Politeknicseszkij Muzej (kb műszaki múzeum) ígérkezett a legizgalmasabbnak. Már a bejáratnál felfelé görbült a szánk, ugyanis ide a kék Puskin Intézetes diákigazolványunkkal ingyen beengedtek (és még ráadásul kedvesek voltak)! Ez amúgy elég random, hogy mikor milyen jegyet kapunk. Ha szerencsénk van, akkor olyat, mint az orosz diákok, ha nincs, akkor külföldi diákot. Előfordult már olyan határeset is, hogy se ezt se azt nem akartak rá adni, így orosz felnőttet adtak. Pedig azok aztán biztos nem vagyunk, viszont ez még mindig olcsóbb, mint a külföldi diákjegy, de több, mint a helyieké. A múzeum igen érdekes, de hatalmas és áttekinthetetlen volt, amolyan tipikusan orosz "rendetlenség a rendben". Először sok-sok modellt nézegettünk olajfúró tornyokról meg különféle erőművekről, aztán jöttek sorban a tévék, rádiók, telefonok sőt fényképezőgépek mind külön teremben, és végtelen számban összegyűjtve, az egész régitől majdhogynem olyanokig, amivel én is fényképezek. Az látszólag tökmindegy nekik, hogy orosz találmányról van-e szó vagy nem, van itt minden. Például volt hologram is! Egy kedves idős néni külön kinyitotta és megmutogatta nekünk ezt a szobát, lelkesen magyarázva, hogy ez az ember magyar volt ám (tudjuk). Írtam, hogy itt sajnos, nem túl kedvesek az emberek, viszont aki igen, az nagyon nagyon. Ez a teremőr néni is... egy pillanatig meg voltam róla győződve, hogy a karomnál fogva fog végigvonszolni a múzeumon, hogy mindent megmutathasson. A múzeum felső emeletén a számítástechnika és űrkutatás kapott helyet. Az űrkutatás osztatlan sikert aratott az űrhajókkal, űrruhákkal meg űrkajákkal, de az ősrégi szekrényméretű számítógépekkel talán csak én bíbelődtem szívesen. A múzeumban nem kevés iskolás csoport mászkált, látszólag szervezett formában, rendhagyó óra keretében, nekem úgy tűnt, itt még igazán van presztízse a természettudományos oktatásnak.

Ittlétünk során több kis múzeumba is betévedtünk, és ezek szinte egytől egyig valami újjal leptek meg. Ezeknek a pár termes múzeumoknak, emlékszobáknak mind saját karaktere van, mindenhol ott volt valami plusz kreativitás a tárgyak kiállításán túl. Most pár szóban ezekről a helyekről emlékezem meg, ahová sajnos turista vízummal sose jutna el az ember.

Majakovszkij múzeum: ő az orosz avantgárd híres alakja, a életrajzáról sokat nem tudtunk meg, a ház ugyanis inkább a munkásságának állít emléket. A szobák egy csapat lakberendező vagy designer gondos munkáját tükrözik vizuálisan idézve fel az író/költő munkáit. Az avantgárd-t tekintve ez egyszerűen lenyűgöző.

Gorkij ház: kevésbé mint múzeum, inkább mint épület érdekes. Gyönyörű szecessziós belső, de mintha Gaudit látnánk. Múzeumi papucsban lehet körbecsattogni, mellesleg ingyenesen.

Puskin ház: Puskin az orosz irodalom legeslegünnepeltebb sztárja, épp olyan, mint nálunk Petőfi. Itt angol nyelvű leírások is szerepelnek, mint például: "nem könnyű úgy emlékházat létrehozni, hogy gyakorlatilag nem állnak rendelkezésünkre eredeti tárgyak". Hát ez jól indul, és valóban: az összes bútorzat közül, csak a mester íróasztala volt eredeti, minden más csak korabeli. De a Puskin-kultusz itt tényleg hatalmas, úgyhogy összegyűjtöttek azért mindent, ami csak kicsit is kapcsolódik hozzá. Többek között egy kicsiny képen az a hölgy szerepel, akivel Puskin megállapodott a lakás bérleti díjában. A pontos leírás még arról is tájékoztat, hogy a képecske most először kerül kiállításra.:) Alapos munka, az biztos... Továbbá a Puskin házban került rehabilitálásra az orosz Я (ja) betűm! Történt ugyanis, hogy az egyik írásomban a tanár rákérdezett, hogy az ott milyen betű? Több se kellett, a környékemen ülők mindjárt felvetették, hogy talán akkor menjek vissza a kezdő csoportba és tanuljak meg írni  (megj. magyarul is randán írok). Viszont a múzeumba örömmel láttam, hogy az enyém aztán igazán irodalmi Я, akárcsak Puskiné. Az élményt még a vendégkönyvben is megörökítettük.

Belij múzeum: a Puskinéval egy házban kapott helyett Andrej Belij emlékszobája is. Bár ezidáig nem tudtunk az orosz szimbolizmus jeles képviselőjének létezéséről se, de ha már itt voltunk, bementünk ide ide. Műveiről keveset tudtunk, életútjáról viszont annál többet, azt ugyanis LERAJZOLTA! Igen, az egészet, egy görbe vonal magát az élet-utat jelölte, rajta évszámokkal. Alatta fölötte intervallumok mutattak mindent, ami fontos: mikor hol lakott, hova járt iskolába, mit olvasott, milyen hatások érték... Persze mondhatjuk, hogy egy ilyet gyorsan rajzol az ember, de hogy Belij ezt nem egy unalmas délutánon firkantotta, abban biztos vagyok. A nyilak színében, formájában, az egész rajzban egy kidolgozott rendszer van benne. Hogy milyen rendszer, azt nem tudom, de hogy van, az biztos. Minden apróság jelent valamit. Hiába, szimbolista volt.

Szkrabin múzeum: újabb ismeretlen név, ő zeneszerző, zongorista volt. Itt jó magyar szokás szerint nem fizettünk a jegyen kívül semmiért, de végül mindent megkaptunk. Talán az idegenvezető nem tudta már tovább nézni, ahogy szerencsétlenkedünk, vagy tán unatkozott, de végül körbevezetett minket angolul. Ez a múzeum is csak kicsi emlékszoba, de egy speciális zenefelvevő zongorának köszönhetően saját előadásban hallgathattuk Szkrabin műveit. Mellesleg zenén kívül fényeket is komponált, erre egy színes villanykörtékből álló csillár szolgált. Ezt ugyanúgy billentyűkkel lehet irányítani, akár a zongorát, mindezt abban a korban, amikor még az elektromos áram is kuriózum volt. Kiégő Izzók tehát későn találta fel a spanyolviaszt.:)

Vodka múzeum: itt voltam két éve is, és azóta se egy nagy eresztés. Azért meg lehet nézni, főleg, hogy olcsón kaptunk diákjegyet. Ha felnőtt kellett volna akkor abból már inkább egy üveg vodkát veszek, aztán azt tanulmányozom... De a múzeumról: leginkább vodkás üvegek vannak kiállítva, minden mennyiségben, meg talán még néhány plakát. Hát igen, és ennyi.

Végül kiállítás a metrón: egyik múzeumozós napunk méltó befejezéseképp egy virágosra festett rózsaszín metrószerelvény gördült be a "sztancijára".  Bent pedig festmények voltak kiállítva, mert - ebben az országban - miért ne lennének? Próbáltam jó képet készíteni, de sajnos nem nagyon sikerült. Elég rövid ideig utaztunk, meg amúgy is mindenki hülyének nézett, hogy mit csinálok. Elvileg a metrón nem is szabad fotózni, de persze:lehet.

UI.: sajnos mostanság technikai gondokkal küzdöttem/küzdök. Először is egy nedves baleset következtében úgy tűnt, hogy a latopom végleg elhalálozik. Pár nap száradás után azonban újra működik... Viszont most meg valamilyen rejtélyes okból nem mennek ide fel a képeim a blogra:( Így itt marad a szövegelés, a vizuális élményeket pedig egyelőre a Facebook nyújtja.

2 komment


2011.03.22. 21:01 Erika D

Mission Lomonoszov folytatódik

A tegnapi nap újabb lépést tettünk a mi kis egyéni küldetésünk teljesítése felé. Örömmel jelenthetem be, hogy sikerült bejutnunk a Lomonoszovra! - sajnos egyelőre csak a bölcsészkarra... Ők nem a sztálin barokk főépületben, hanem az úgynevezett 1-es korpuszban vannak. Az élményt ahhoz tudnám hasonlítani, mintha valaki lefotózná kívülről a Műegyetem K épületét, majd az E-be menne be körülnézni. Azért a számomra órási és lenyűgöző egyetem falai között lenni így is hatalmas élmény volt.

A program, amire mentünk, egy József Attila előadás volt. Egy komm-politológus életművész bölcsész srác szavalt verseket és mondott el levél részleteket, kvázi koszt-kvártélyért, magának szervezve az utat ide, meg a USA-ba, meg aztán ki tudja még hova. Elég ügyes előadó volt amúgy, meg persze azért az Atka is adja:)

A műsort rajtunk kívül finnugor szakos, meg más magyart tanuló orosz bölcsészek hallgatták. (Tulajdonképp mi itt úgy kerültünk a képbe, hogy valaki ismerte azt a lányt, aki a tanszékükön a magyar nyelvű lektor.) Velük is volt alkalmunk beszélni egy sort, a nyilainktól úgy tűnik, már nem tartanak errefelé, sőt, igen boldogok voltak, hogy egy egész seregnyi magyart egyszerre láthattak. Később talán összejövünk még, hogy egymást tanítgassuk kicsit, ahogy ők mondják, tandem-beszélgetés során, ami szerintük magyar szó, bár mi nem ismerjük.

Ami meg a Lomonoszovot illeti, két hét múlva újra megkísérelünk bejutni. Most már persze a főépületbe, ahol mint megtudtam, többek között a Matematikusok tanulnak. Kérdeztem azt is, hogy a közgazdászokkal mi van, de arra csak legyintette a lányzó a másik irányba: ott arra a 3. korpuszban. A beosztás megvan azért:( Úgy látszik ide se jövök tanulni, ennek ellenére az ajándékboltból képtelen voltam lomonoszovos jegyzetfüzet és hűtőmágnes nélkül távozni.

1 komment


2011.03.21. 22:28 Erika D

A dolgos hétköznapok, avagy "csaka tanulás"

Mindamellett persze, hogy mindenhol mindent akarunk látni, és mindent kipróbálni, meg mindenkivel együtt lenni, azért a legfőbb célunk, hogy minél jobban megtanuljunk oroszul. És ez bizony se nem könnyű, viszont fárasztó, hétfőtől csütörtökig tehát a TANULÁS teszi ki napjaim nagy részét.

A bölcsész hagyományok szerinti heti négy (hétfő->csütörtök) munkanapon napi hat nyelvóránk van. Ez egy egész baráti fél tízes kezdéssel és ebédszünettel háromig tart. Kétféle órára járunk. Kedden és szerdán van a hagyományos nyelvtanfolyam, nyelvtanozással, beszélgetéssel, játékkal, röhögéssel. Ezt nagyon szoktuk szeretni, főleg hogy a két tanárnő közül az egyik nagyon aranyos, a másik meg még aranyosabb. Ugyan a sok interaktivitás lefáraszt kissé délutánra, amikor viszont a házikat kell írni, természetesen, mert önálló munka nélkül nem lehet egy nyelvet jól megtanulni (és véleményem szerint semmi mást sem.)

A hétfő és csütörtök inkább alvós kicsit, ekkor tanuljuk ugyanis a gyélavoj russzkit (orosz gazdasági szaknyelv). Ez eleve kicsit húzós, mert nem megy még a "sima" orosz sem, bár kiderült, hogy itt ez nem olyan nagy hátrány, hisz nem kell ide nyelvtan,  csak egy szótár, jó erősen a kezemhez nőve... Ez meg is van, a kiadott szövegeket rendszerint félnapokig szótárazom, főleg mikor autentikus újságból kapunk cikket és nem a könyvből. A múltkor a privatizációról szólt vagy fél oldal egy gazdasági napilapban, de annak a végére a "közgazdász kolléga" annyira belelendült, hogy tíz szóból kábé kilenc volt ismeretlen. Azért küzdök keményen ezzel tárggyal is, mert miért ne, meg témába vág. Mi más jöhetne nekem jobban, mint egy kis biznyesz russzki?

A tanárra amúgy itt se mondhatok mást, minthogy aranyos, talán hozzátenném: a maga módján. A néni valahol a hetven és a halál között van, alig több foggal, mint füllel, de nagyon kedves és hihetetlen tájékozott. A múltkor mesélte, hogy nagyjából Oroszország minden részében tanult valamennyit, többek között újságírónak is. Mindemellett unjuk szegényt rendesen, mert szeret beszélni, nagyon nagyon sokat, és közben még a nyelvi korlátainkat sem igazán veszi figyelembe. Az óra egyetlen interaktív része, amikor telefon dialógusokat olvasunk fel Роберт девис (Róbert Dévisz) és számos ügyfele között, majd ezeket átfogalmazva is előadjuk. Természetesen Dévisz Úr már szállóigévé vált és mindannyian izgatottan várjuk, hogy végül sikerül-e egyeztetnie a főfő-főnökkel.

A sulinak talán csak egyetlen hibája, hogy a csoportok nem vegyes nemzetiségűek, így végső soron mindig lehet magyarul kérdezni. Az év eleji felmérő alapján két, nem épp egyenlő létszámú, csapatra szedtek bennünket. Elég rejtély, hogy mi alapján, az orosztudás mellett valószínűleg a gazdasági nyelv iránti affinitás is számított. Némi átjárás után aztán úgy tűnik, mindenki megtalálta helyét, én a nagyobb létszámú, haladó csoportba kerültem. Nem mondanám, hogy nagyon könnyű a dolgom ott, de többé-kevésbé sikerül követni, és azért biztos, hogy minden nap sikerül megjegyezni valami újat.

Az igazi oroszok kiejtésével eleinte sokkolóan sok bajom volt. Se nem mindig értettem mit beszélnek, se engem ne értettek egy olyan egyszerű szituba, amikor csak egy pirogot kértem káposztával. (Amúgy eldöntöttem: a pirogos nem tud oroszul, ugyanis a többieknek is folyton visszakérdez.) De annál nagyobb sikerélmény volt legközelebb egy kanalat kérni, és megkapni, anélkül, hogy elismételtették volna:)

Szólj hozzá!


2011.03.19. 13:03 Erika D

Beállt a pokol:)

Joci legalábbis így jellemezte a szoba állapotát, amikor másfél órai távollét után visszatért. Mindenki tudja, hogy Moszkvában mi a jó: vodka. Igen, van bőven, olcsó is, finom is, kedvencünk a nyírfás. Szóval ahogy eljön a hétvége, se vége se hossza a szobabuliknak.

A vercserinkák általában vidám játékkal kezdődnek, leginkább gyilkosozni és marco polózni szeretnünk. Közben persze előjönnek a táskákból az üvegek is. Szerencsére itt táncolni is sokan szeretnek, úgyhogy hamar fölpattanunk és rázunk egyet Dj Youtube jobbnál jobb zenéire. Ilyenkor persze már senki sem szomjas... Olyan is volt, hogy ketten Madonnát énekeltek, bár egyesek szerint a buli csak akkor durvult el, amikor a Sej ribizlit betettük. És kb itt lépet be Joci és állapította meg, hogy abban a rövid időben, amíg távol volt, a szobában beállt a pokol!!

Zajlik tehát a kis magyar közösségünk élete a tizennegyediken, olyannyira, hogy még a biztonságiak is felfigyeltek rá. Tegnap feljött Bajusz megfenyíteni minket! Azt tudni kell, hogy ez a koli nem az a koli, mint otthon, ami azzal kerül bele az újságokba, hogy sztriptíztáncosnő vetkőzik. Itt vannak szabályok. Itt nem szabad inni, meg egyáltalán alkoholt behozni ide. A konyhát éjfélkor bezárják, meg a múltkor volt itt diszkó, de csak kettőig tartott az is (hisz tovább nem lenne illendő:)). Olyan ez, mintha megint középiskolások lennénk, akik a szabályokat kerülgetik. De igazából nem is olyan, mert ebben az országban szerintem valójában minden van és mindent mindent lehet!! Hogy akkor a sok szabály meg papír minek van, az a mi kultúránknak rejtély.

Mivel a folyosón kamerák vannak, így a tizennegyedikre mindenki táskában vagy nejlonzacsiban viszi fel a piát. Ez már magában is egy fíling. Bajusz ennek ellenére valahogy kiszúrt minket, és egyszer csak kopogtatott a szobaajtón. No, gyorsan ment az ágy alá, ami a kezünkbe került, meg próbáltunk értelmes arcot vágni. Bajusz kérdezte mit csinálunk, és felhívta rá a figyelmünket, hogy itt nem szabad sört fogyasztani. Még jó, hogy csak azt látta. (Amúgy azt itt nem veszik a vodkával egy kalap alá, például a boltban tíz után nem lehet vodkát venni, de sört lehet.) Végül első figyelmeztetést kaptunk, majd folytatódott a buli, most már bezárt ajtókkal.

Éppen egy déli aznapos ébredés után renoválom magam, de valamit nagyon tudok itt értékelni: a tiszta vodka - tiszta fej elv eddig még mindig bejött:)

1 komment


2011.03.12. 17:23 Erika D

Magyarkodtunk Moszkvában

Most, hogy már több, mint egy hete itt vagyunk, igazán idegenbe szakadt hazánkfiának érezhetjük magunkat. Úgyhogy írtunk az itteni magyar nagykövetségnek, hogy szeretnénk részt venni, a március 15.-i ünnepségükön. Persze nem utasítottak vissza, ahogy ezt a protokoll megkívánja, szóval tegnap délután (mert március 15.-ét itt 11.-én ünnepelték, no nem baj) mindenki felvette a legjobbik ruháját és beállítottunk a nagykövetségre.

Nagyon furcsa volt újra ilyen sok magyar beszédet hallani, magyar himnuszt meg pláne. A műsor maga kedvesen rövid volt, leginkább az itt dolgozók gyerekei szavalták az ilyenkor szokásos verseket. Majd elkezdődött a fogadás, aminek igazán megadták a módját. Volt hideg kaja, meleg kaja, desszert, italpult mindenféle otthoni finomsággal. Természetesen kiéhezett kollégisták módjára vettettük rá magunkat a fogásokra, végül pedig jó pár kör rövidet és bort is fogyasztottunk. Azt nem tudom, mit gondoltak a többedik pálinkánál, annyi biztos, hogy a szemük se rebbent, egy ilyen elegáns partin amúgy se szólhatnak semmit.

Igazán felemelő volt itt ünnepelni, jó magyar italoktól becsípni meg pláne. Ráadásul sikerült magunkat még egy buliba meghívatni, ez március 16.-án lesz a magyar kultúrintézetben.

Az ünnepség előtt a közelben lévő Lomonoszov egyetemet sikerült megnézni. Ez az épület egy kis dmbon magasodik és nekem a személyes kedvencem itt Moszkvában. Sajnos csak kívülről csodálhattuk, itt ugyanis a egyetemek nem nyitottak, csak dákigazolvány felmutatatásával lehet bemenni. (A Puskin Intézetes diák persze nem volt jó:)) Ez bizony igen nagy kár.

1 komment


2011.03.08. 22:32 Erika D

Új otthonunk, éjszakánként száz forintért

Minden nyugati utazó rémálma, az orosz kollégium, tulajdonképpen egyáltalán nem rossz. Sőt! Aki katasztrófaturizmusra vágyik, annak nem is kell ilyen messzire jönni, tudnék ajánlani ennél trágyább kolit odahaza, nem is egyet.

Szóval, egy optimista számozással 14 emeletes (a földszint az itt már "pervij etázs"), csodában lakunk. A Google map-en a Puskin Intézet épületkomplexumából a kereszt alakút kell keresni. A többi épület, a főiskola innen száraz lábbal megközelíthető. A koliszobákba a gonosz liftekkel lehet feljutni. Ők általában vagy működnek vagy nem illetve vagy jelzik, hogy működnek vagy nem... s ezt mindenféle kombinációban. Ha mégis működik, akkor kellemes andalgó tempója mellett bőven ráér a ember a élet nagy dolgairól gondolkodni. Ki- és beszálláskor pedig kihagyhatatlan élmény lefelé tekintve a liftakna monumentális panorámája. De a sportosabbak a közlekedés más alternatíváját is választhatják: a lépcsőház is közvetlen összeköttetést biztosít bármely két emelet között. Útközben akarva-akaratlanul passzív dohányozhatunk egy jót más nemzetek fiaival-lányaival. Szőkék előnyben, őket török barátaink biztos, hogy megszólítják legalább egyszer-egyszer. 

A lakosztályok 2+3 vagy simán két ágyasak, mindegyikhez külön fürdőszoba (egész jó, forróvizes) és egy ősrégi hűtó (kicsit hangosan, de működik) tartozik. Én két ágyasban lakom, amivel megspórolom a reggeli veszekedést az infrastruktúráért. A szobabeosztás egyetlen hátránya, hogy kissé kaotikus a rendszer, nincs külön részünk, ahogy jöttünk, bepakoltak minket valami random helyre. Azért egyedül senki se lakik és a 14. emeleten egész sok magyar van, így az lett a közösségi életünk szíve (én amúgy a 4.-en vagyok). Itt, a szobában semmi sem tűnik tűrhetetlennek, az asztal ugyan kicsi, így az ágyon tanulunk. Az ablakon valami alattomos módon átmászik a hideg, pedig nyomatják amúgy a fűtést rendesen. Úgyhogy éjszaka be kell takarózni, meg sokszor nappal is.

A konyha kicsit szegényes, csak főzőlap van, sütő és mikró nincs. A gondot tovább tetézi, hogy edényt se sokat hoztunk, de így is meg lehet főzni ugyanazt, amit egy vándortáborban, vagy annál még kicsit többet is. Csótikkal még nem találkoztam, de a 3.-on állítólag már feltűntek. A 4.-en lévő konyha kicsit egzotikus az itt lakó koreaiaktól, akik szeretnek főzni, mondhatni álladóan főznek, és általában büdöseket. Ha nagyon eldurvul a helyzet, akkor előfordul, hogy mi a 14.-en eszünk a "magyar" konyhában, így legalább a többiekkel is találkozunk.

 Kilátás az ablakból. Itt még ilyen az idő jelenleg.

Szólj hozzá!


2011.03.07. 23:14 Erika D

Köszöntünk hát téged, ha már Moszkvában vagyunk

Ma este kilenc körül Robi rossz hírt jött bejelenteni. A portán kiszúrták, hogy ő magyar, "lekapcsolták", és megkérték, hogy hívjon össze mindenkit tíz órára a porta elé, ugyanis még egyikünk se fizette még be a kolidíjat. Ez pedig így nem mehet tovább, erről beszélni kell! Némi aggodalommal telt el a következő egy óra. De hát nem tehetünk róla, végülis próbáltunk mi fizetni, csak nem igazán tudjuk hol kell.

Végül tízkor leosontunk a portára pénzzel és a fizetős papírral felszerelkezve. No, ekkor már kezdett gyanús lenni, hogy először csak a lányok jelentek meg. Volt aki április elsejei tréfára tippelt, de aztán világossá vált, hogy nőnapi meglepetésről van szó!!! Külön elismerésem, amiért a fiúk a virág mellett műsorral is készültek.:D A "Boldog születésnapot" című Halász Judit (?) dal zseniális átiratát kaptuk ajándékba, amelyben a szótag nem-meg-egyezéseket magánhangzó nyújtással igen ügyesen megoldották: "Boldog, boldog, boldog nö-ö-ő-napot..." Hogy jó-e a társaság? Ez tündéri egy húzás volt.

Azt amúgy is érdemes tudni Oroszországról, hogy itt március 8.-át eléggé komolyan veszik. Persze, otthon is kapunk virágot apukámtól (mindig), baráttól, csoporttársaktól (esetleg), de munkaszüneti nap azért mégis csak a forradalmaknak, vallási ünnepeknek és az államalapítóknak jár. Itt hosszú hétvége van most, a csajok pedig napok óta virágokkal megpakolva utaznak haza a metrón. A mai estén mi is hozzájuk hasonló igazi gyévuskáknak érezhettük magunkat.:)

 

 

Szólj hozzá!


2011.03.05. 18:37 Erika D

Városnézés, amíg el nem olvad

Most, hogy eljött a hosszú hétvége, kis csapatunkat még a zord időjárás sem tarthatta vissza Moszkva felderítésétől. Péntek délután a Vörös téren kezdtünk, majd körbesétáltuk a Kremlt. Mindez az utazással és egy szupermarket útbaejtésével félnapos programnak bizonyult. Érthető, hogy a moszkoviták hova rohannak állandóan (tudniillik ők úgy rohannak, hogy fel is löknek, ha épp útban vagyunk), nyilván nem akarják a fél életüket közlekedéssel tölteni. Mire hazaértünk, mindenki úgy nézett ki, mintha lenyomtunk volna egy rövidebb teljesítménytúrát, rá kellett jönni, hogy itt várost nézni fárasztó dolog.

Másnap reggel viszont újult erővel indultunk útnak. A célpont a Gorki park volt, ugyanis Lali már napok óta sírt, hogy ott olyan szezonális kiállítás van, amit AZONNAL kell megnéznünk, mert elolvadnak. Nevezetesen jégszobrokról van szó, és bár úgy lenne, hogy jövő hétre már nyomukat se látnánk... A szobrok nevezetes olasz épületeket ábrázoltak és mindannyian jól szórakoztunk, miközben meghódítottuk Rómát:) A Gorki Park egyébként nyáron vidámpark, télen - nem kis meglepetésre - korcsolyapálya. Nem, nem egy jégstadion a parkban, hanem magában a parkban lehet csúszkálni, ahogyan más sétálni szokott. Ez úgy néz ki, hogy az utakat szépen feltöltötték vízzel, majd a természet elvégezte az ő dolgát. Az eredmény: sose láttam még ilyen hangulatos jégpályát, ráadásul 100% bioenergiával működik! Bennem ezek után csak egy kérdés maradt: most azonnal bérelünk korit, vagy visszajövünk még ide? A többiek az utóbbira szavaztak. Kicsit megijedtem: de ha elolvad?? Majd Lalival egymásra nézve egyszerre kezdtünk el szakadni  a röhögéstől:D

Délután bementünk melegedni az Új Tretyakovba. Ez nem a híres, hanem egy másik képtár, itt XX-XXI. századi képek vannak kiállítva, sok szocreál dologgal, meg a korhoz kapcsolódó híradó bejátszásokkal. A legfrissebb alkotások pedig nem is képek, hanem inkább installációk, vagy ahogy ők mondják, vegyes technikák. Ilyen vegyes technika volt például egy ötvenes évekbeli festmény, amire egy kortársunk aggatott ingeket. Ezt mondjuk pont nem értettem.:) Nagyjából olyan ez, mint a Ludwig Múzeum, nekem bejött.

2 komment


2011.03.03. 16:36 Erika D

Függés

Most, hogy lassan teljes egy napja megérkeztünk ide, már nagyon hiányzott. Sajnos ez még nem a sajátom, azt majd "Alitól a tizediken" lehet beszerezni. Ez a bejelentkezés Tündinek köszönhető, aki megengedte, hogy függjek kicsit az ő internetjén. Köszönjük!

Tehát csak röviden: minden és mindenki jól van, az ügyintézés meg megy, mint a karikacsapás, pedig van mit még most is... De ez ilyen, hát Oroszország. A tegnap esti érkezés után ma reggel mindjárt felmérő teszttel leptek meg minket, holnap már tanulunk is valamit. Utána viszont itt hosszú hétvégés ünnep lesz, a keddi nemzetközi nőnap alkalmából. Akkor végre beszabadulhatunk a városba, ami sokkal messzebb van annál, mint azt az ember a térképek alapján gondolná. És nem csak a belváros, de még a sarki bolt is, így ma csak odáig ment a kalandtúra. A házak meg tíz emelettől kezdődnek, szóval tényleg olyan, mintha a középpontosan nagyítanánk egy "normális várost".

Ma még minden kicsit döcögős, ez a bejegyzés is, talán a kölcsönnet miatt, (amit vissza illene már adni). Kicsit elszontyolodtam, hogy nem kommunikálok még tökéletesen oroszul, meg hogy nem találom a boltban a dolgokat. De aztán eszembe jut, hogy csak egyetlen napja lakom itt egy teljesen új helyen. Lesz ez még... így se:D

1 komment


2011.03.01. 16:29 Erika D

Hogy kerülök ide?

Talán betéved olyan Olvasó, aki nem beszél(getet)t velem az elmúlt hónapokban, félévekben, években, úgyogy leírom hogyan jutottam idáig. Szóval miután a középiskolában lényegében csak egy nyelven, angolul sikerült tisztességesen megtanunulnom, az egyetemen úgy találtam, ideje nekivágni a másodiknak. A németet sosem szerettem, latin nyelvekből meg már akkor perfekt volt az összes nővérem. Valami mást akartam, valami különlegest. A BME-n volt miből válogatni, de azért annyira alternaiv nem vagyok, hogy hollandul tanuljak, vagy a percek alatt betelő japán kurzusért verekedjek. De hogy miért pont orosz, az csak úgy jött. Mert hát szépek a betűk és amúgy is egy csomó helyen értik, olyan országokban is, ahol más idegennyelven szinte esélytelen kommunikálni (lásd Ukrajna). Utazni szeretek, akárhová, de talán fordítva vagyok bekötve, mint mások, mert míg mindenki nyugatra vágyik én keletre mennék...

Két éve jutottam ki először Moszkvába egy tíz napos kurzusra. Négyszáz jelentkezőből csupán egy motivációs levél alapján választottak húszat, de mivel mindennél jobban akartam, sikerült. Akkor azt mondtam, visszajövök ide nyelvet tanulni, és ezt azután is sokszor mondogattam magamban. Nekem még van szerencsém hinni abban, hogy ha valamit igazán akar az ember, az úgy is lesz. Most tehát úgy van.

A pályázat olyan nem orosz szakos hallgatóknak szólt, akik orosz nyelvet tanulnak. Három hónapos orosz nyelvtanfolyamot lehetett vele nyerni Moszkvába, a Puskin Intézetbe. Nem nagy divat jelenleg Magyarországon oroszul tanulni, így az ösztöndíjat megkapni nem volt túl nehéz, de a pályázati anyag összeállítása sok munkával járt. Rengeteg igazolást kellett beadni a leckekönyv-másolattól egészen az elképzelhetetlenig. Illetve önéletrajzot és tanulmányi tervet kellett írni - oroszul. Ez alig alapfokú nyelvtudással nem túl egyszerű, először azt gondoltam, nagyjából annyi meló lesz, mintha angolul írnám. Hát nem, nagyon nem. Különösen a tanulmányi tervvel szenvedtem meg. Tanácstalanságomban először magyarul írtam meg, hogy majd aztán lefordítom. Az első két sorban még figyeltem is rá, hogy olyan legyen, amit van esélyem oroszul is tudni, de aztán győzött a magyar íráskészség. Olyan két oldal lett, hogy bármely bíráló szíve megszólalt volna: Ő az! - oroszra fordítani viszont számomra képtelenség volt. A B verziót már oroszul írtam és szerény egy oldal lett Az igazán vicces csak az volt, hogy ezt magyarul is be kellett adnom, a visszafordítás nagyjából egy általános iskola második osztályos fogalmazásnak felelt meg.

Mindezzel együtt az iromány sikeres volt. Holnap indulok....

2 komment


2011.03.01. 15:34 Erika D

Felkészülni

A harmadik ki- és bepakolás után végül csak kiderült, melyek azok a nadrágok, pulóverek és felsők, amelyek nélkül tudok létezni a következő három hónapban. És a bőrönd bezárult:) A kézipoggyászban a Papírok, ezekért rohangáltam az elmúlt egy hónapban. Van itt minden: repülőjegy, útlevél és vízum, biztosítás és devizás bankkártya, nemzetközi diák, magyar és angol nyelvű igazolás AIDS tesztről és még egy arról, hogy áprilisban OTDK-n veszek részt. Ez utóbbi nem a kiutazáshoz, hanem a hazautazáshoz kell, vagyis leginkább ahhoz, hogy a konferenciás szereplés után visszamehessek Oroszországba. Pár apró hasznosság: útikönyv, zsebszótár, nyelvtani összefoglaló is került a táskába, a pénztárcába pedig némi rubel, addig is, míg az ösztöndíj megérkezik Azt hiszem most már kimondhatom: minden készen áll:)

Utoljára csak annyi maradt, hogy végre megnyissam ezt a blogot. Nem mintha nem szeretnék írni, de hiába, minden kezdet nehéz. Meg aztán ezt a sok funkciót itt használni is kéne, és hát mondjuk úgy, nem vagyok őstehetség, de bízom benne, hogy néhány fogás tanulható. Ha valaki jobban tudja, várom az ötleteit (és lesz aki, van már a családban egy blog-guru, facebook-kompatibilis, hipergrafomán bölcsész-pedagógus, az első száz fb-fotómat is neki köszönhetem:))

Most pedig nagy levegő és Publikál...

2 komment


süti beállítások módosítása