Mindamellett persze, hogy mindenhol mindent akarunk látni, és mindent kipróbálni, meg mindenkivel együtt lenni, azért a legfőbb célunk, hogy minél jobban megtanuljunk oroszul. És ez bizony se nem könnyű, viszont fárasztó, hétfőtől csütörtökig tehát a TANULÁS teszi ki napjaim nagy részét.
A bölcsész hagyományok szerinti heti négy (hétfő->csütörtök) munkanapon napi hat nyelvóránk van. Ez egy egész baráti fél tízes kezdéssel és ebédszünettel háromig tart. Kétféle órára járunk. Kedden és szerdán van a hagyományos nyelvtanfolyam, nyelvtanozással, beszélgetéssel, játékkal, röhögéssel. Ezt nagyon szoktuk szeretni, főleg hogy a két tanárnő közül az egyik nagyon aranyos, a másik meg még aranyosabb. Ugyan a sok interaktivitás lefáraszt kissé délutánra, amikor viszont a házikat kell írni, természetesen, mert önálló munka nélkül nem lehet egy nyelvet jól megtanulni (és véleményem szerint semmi mást sem.)
A hétfő és csütörtök inkább alvós kicsit, ekkor tanuljuk ugyanis a gyélavoj russzkit (orosz gazdasági szaknyelv). Ez eleve kicsit húzós, mert nem megy még a "sima" orosz sem, bár kiderült, hogy itt ez nem olyan nagy hátrány, hisz nem kell ide nyelvtan, csak egy szótár, jó erősen a kezemhez nőve... Ez meg is van, a kiadott szövegeket rendszerint félnapokig szótárazom, főleg mikor autentikus újságból kapunk cikket és nem a könyvből. A múltkor a privatizációról szólt vagy fél oldal egy gazdasági napilapban, de annak a végére a "közgazdász kolléga" annyira belelendült, hogy tíz szóból kábé kilenc volt ismeretlen. Azért küzdök keményen ezzel tárggyal is, mert miért ne, meg témába vág. Mi más jöhetne nekem jobban, mint egy kis biznyesz russzki?
A tanárra amúgy itt se mondhatok mást, minthogy aranyos, talán hozzátenném: a maga módján. A néni valahol a hetven és a halál között van, alig több foggal, mint füllel, de nagyon kedves és hihetetlen tájékozott. A múltkor mesélte, hogy nagyjából Oroszország minden részében tanult valamennyit, többek között újságírónak is. Mindemellett unjuk szegényt rendesen, mert szeret beszélni, nagyon nagyon sokat, és közben még a nyelvi korlátainkat sem igazán veszi figyelembe. Az óra egyetlen interaktív része, amikor telefon dialógusokat olvasunk fel Роберт девис (Róbert Dévisz) és számos ügyfele között, majd ezeket átfogalmazva is előadjuk. Természetesen Dévisz Úr már szállóigévé vált és mindannyian izgatottan várjuk, hogy végül sikerül-e egyeztetnie a főfő-főnökkel.
A sulinak talán csak egyetlen hibája, hogy a csoportok nem vegyes nemzetiségűek, így végső soron mindig lehet magyarul kérdezni. Az év eleji felmérő alapján két, nem épp egyenlő létszámú, csapatra szedtek bennünket. Elég rejtély, hogy mi alapján, az orosztudás mellett valószínűleg a gazdasági nyelv iránti affinitás is számított. Némi átjárás után aztán úgy tűnik, mindenki megtalálta helyét, én a nagyobb létszámú, haladó csoportba kerültem. Nem mondanám, hogy nagyon könnyű a dolgom ott, de többé-kevésbé sikerül követni, és azért biztos, hogy minden nap sikerül megjegyezni valami újat.
Az igazi oroszok kiejtésével eleinte sokkolóan sok bajom volt. Se nem mindig értettem mit beszélnek, se engem ne értettek egy olyan egyszerű szituba, amikor csak egy pirogot kértem káposztával. (Amúgy eldöntöttem: a pirogos nem tud oroszul, ugyanis a többieknek is folyton visszakérdez.) De annál nagyobb sikerélmény volt legközelebb egy kanalat kérni, és megkapni, anélkül, hogy elismételtették volna:)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.