Úgy gondoltuk, hogy a nagyobb múzeumokat addig látogatjuk körbe, amíg még ilyen kellemes 0 fok alatti a hőmérséklet, meg amíg a turisták, az igaziak, még nem dugják ide az orrukat. "Letudtuk" többek között Moszkva legkötelezőbb kötelező programját, a Tretyakov képtárat. A hideg évszaknak és a péntek délelőtti időzítésnek köszönhetően az állítólagos tömeget és sorban állást is elkerültük, a képek pedig nekem személy szerint nagyon tetszett. Hát, voltak azért egyéb vélemények is, bár összességében mindenki kellemesnek tartotta az itt töltött pár órát. Volt, aki nehezményezte, hogy csak orosz képek vannak (és nem sikerült az elvtársaknak annak idején valami jobbat összelopkodni...). Na bumm, végülis Oroszországban vagyunk, meg aztán pár középiskolai rajzórát leszámítva amúgy is teljes analfabéta vagyok festészetből. Annyi bizonyos, hogy egytől egyig az összes kép mind nagyon szép volt és egy olyan világot ábrázolt, amire én nagyon kíváncsi vagyok. Mert oroszból aztán volt minden: tájak, emberek, uralkodók és parasztok, arcok, ruhák, népi kultúra és arisztokrácia, hétköznapok és ünnepek, vallás és háború. Az egész 20. század előtti Oroszország szélesvászonra vetítve. A képtár méretével kapcsolatos rémhírek viszont nem bizonyultak igaznak, mi három óra alatt végigértünk.

Számomra előzetesen a Politeknicseszkij Muzej (kb műszaki múzeum) ígérkezett a legizgalmasabbnak. Már a bejáratnál felfelé görbült a szánk, ugyanis ide a kék Puskin Intézetes diákigazolványunkkal ingyen beengedtek (és még ráadásul kedvesek voltak)! Ez amúgy elég random, hogy mikor milyen jegyet kapunk. Ha szerencsénk van, akkor olyat, mint az orosz diákok, ha nincs, akkor külföldi diákot. Előfordult már olyan határeset is, hogy se ezt se azt nem akartak rá adni, így orosz felnőttet adtak. Pedig azok aztán biztos nem vagyunk, viszont ez még mindig olcsóbb, mint a külföldi diákjegy, de több, mint a helyieké. A múzeum igen érdekes, de hatalmas és áttekinthetetlen volt, amolyan tipikusan orosz "rendetlenség a rendben". Először sok-sok modellt nézegettünk olajfúró tornyokról meg különféle erőművekről, aztán jöttek sorban a tévék, rádiók, telefonok sőt fényképezőgépek mind külön teremben, és végtelen számban összegyűjtve, az egész régitől majdhogynem olyanokig, amivel én is fényképezek. Az látszólag tökmindegy nekik, hogy orosz találmányról van-e szó vagy nem, van itt minden. Például volt hologram is! Egy kedves idős néni külön kinyitotta és megmutogatta nekünk ezt a szobát, lelkesen magyarázva, hogy ez az ember magyar volt ám (tudjuk). Írtam, hogy itt sajnos, nem túl kedvesek az emberek, viszont aki igen, az nagyon nagyon. Ez a teremőr néni is... egy pillanatig meg voltam róla győződve, hogy a karomnál fogva fog végigvonszolni a múzeumon, hogy mindent megmutathasson. A múzeum felső emeletén a számítástechnika és űrkutatás kapott helyet. Az űrkutatás osztatlan sikert aratott az űrhajókkal, űrruhákkal meg űrkajákkal, de az ősrégi szekrényméretű számítógépekkel talán csak én bíbelődtem szívesen. A múzeumban nem kevés iskolás csoport mászkált, látszólag szervezett formában, rendhagyó óra keretében, nekem úgy tűnt, itt még igazán van presztízse a természettudományos oktatásnak.

Ittlétünk során több kis múzeumba is betévedtünk, és ezek szinte egytől egyig valami újjal leptek meg. Ezeknek a pár termes múzeumoknak, emlékszobáknak mind saját karaktere van, mindenhol ott volt valami plusz kreativitás a tárgyak kiállításán túl. Most pár szóban ezekről a helyekről emlékezem meg, ahová sajnos turista vízummal sose jutna el az ember.

Majakovszkij múzeum: ő az orosz avantgárd híres alakja, a életrajzáról sokat nem tudtunk meg, a ház ugyanis inkább a munkásságának állít emléket. A szobák egy csapat lakberendező vagy designer gondos munkáját tükrözik vizuálisan idézve fel az író/költő munkáit. Az avantgárd-t tekintve ez egyszerűen lenyűgöző.

Gorkij ház: kevésbé mint múzeum, inkább mint épület érdekes. Gyönyörű szecessziós belső, de mintha Gaudit látnánk. Múzeumi papucsban lehet körbecsattogni, mellesleg ingyenesen.

Puskin ház: Puskin az orosz irodalom legeslegünnepeltebb sztárja, épp olyan, mint nálunk Petőfi. Itt angol nyelvű leírások is szerepelnek, mint például: "nem könnyű úgy emlékházat létrehozni, hogy gyakorlatilag nem állnak rendelkezésünkre eredeti tárgyak". Hát ez jól indul, és valóban: az összes bútorzat közül, csak a mester íróasztala volt eredeti, minden más csak korabeli. De a Puskin-kultusz itt tényleg hatalmas, úgyhogy összegyűjtöttek azért mindent, ami csak kicsit is kapcsolódik hozzá. Többek között egy kicsiny képen az a hölgy szerepel, akivel Puskin megállapodott a lakás bérleti díjában. A pontos leírás még arról is tájékoztat, hogy a képecske most először kerül kiállításra.:) Alapos munka, az biztos... Továbbá a Puskin házban került rehabilitálásra az orosz Я (ja) betűm! Történt ugyanis, hogy az egyik írásomban a tanár rákérdezett, hogy az ott milyen betű? Több se kellett, a környékemen ülők mindjárt felvetették, hogy talán akkor menjek vissza a kezdő csoportba és tanuljak meg írni  (megj. magyarul is randán írok). Viszont a múzeumba örömmel láttam, hogy az enyém aztán igazán irodalmi Я, akárcsak Puskiné. Az élményt még a vendégkönyvben is megörökítettük.

Belij múzeum: a Puskinéval egy házban kapott helyett Andrej Belij emlékszobája is. Bár ezidáig nem tudtunk az orosz szimbolizmus jeles képviselőjének létezéséről se, de ha már itt voltunk, bementünk ide ide. Műveiről keveset tudtunk, életútjáról viszont annál többet, azt ugyanis LERAJZOLTA! Igen, az egészet, egy görbe vonal magát az élet-utat jelölte, rajta évszámokkal. Alatta fölötte intervallumok mutattak mindent, ami fontos: mikor hol lakott, hova járt iskolába, mit olvasott, milyen hatások érték... Persze mondhatjuk, hogy egy ilyet gyorsan rajzol az ember, de hogy Belij ezt nem egy unalmas délutánon firkantotta, abban biztos vagyok. A nyilak színében, formájában, az egész rajzban egy kidolgozott rendszer van benne. Hogy milyen rendszer, azt nem tudom, de hogy van, az biztos. Minden apróság jelent valamit. Hiába, szimbolista volt.

Szkrabin múzeum: újabb ismeretlen név, ő zeneszerző, zongorista volt. Itt jó magyar szokás szerint nem fizettünk a jegyen kívül semmiért, de végül mindent megkaptunk. Talán az idegenvezető nem tudta már tovább nézni, ahogy szerencsétlenkedünk, vagy tán unatkozott, de végül körbevezetett minket angolul. Ez a múzeum is csak kicsi emlékszoba, de egy speciális zenefelvevő zongorának köszönhetően saját előadásban hallgathattuk Szkrabin műveit. Mellesleg zenén kívül fényeket is komponált, erre egy színes villanykörtékből álló csillár szolgált. Ezt ugyanúgy billentyűkkel lehet irányítani, akár a zongorát, mindezt abban a korban, amikor még az elektromos áram is kuriózum volt. Kiégő Izzók tehát későn találta fel a spanyolviaszt.:)

Vodka múzeum: itt voltam két éve is, és azóta se egy nagy eresztés. Azért meg lehet nézni, főleg, hogy olcsón kaptunk diákjegyet. Ha felnőtt kellett volna akkor abból már inkább egy üveg vodkát veszek, aztán azt tanulmányozom... De a múzeumról: leginkább vodkás üvegek vannak kiállítva, minden mennyiségben, meg talán még néhány plakát. Hát igen, és ennyi.

Végül kiállítás a metrón: egyik múzeumozós napunk méltó befejezéseképp egy virágosra festett rózsaszín metrószerelvény gördült be a "sztancijára".  Bent pedig festmények voltak kiállítva, mert - ebben az országban - miért ne lennének? Próbáltam jó képet készíteni, de sajnos nem nagyon sikerült. Elég rövid ideig utaztunk, meg amúgy is mindenki hülyének nézett, hogy mit csinálok. Elvileg a metrón nem is szabad fotózni, de persze:lehet.

UI.: sajnos mostanság technikai gondokkal küzdöttem/küzdök. Először is egy nedves baleset következtében úgy tűnt, hogy a latopom végleg elhalálozik. Pár nap száradás után azonban újra működik... Viszont most meg valamilyen rejtélyes okból nem mennek ide fel a képeim a blogra:( Így itt marad a szövegelés, a vizuális élményeket pedig egyelőre a Facebook nyújtja.